6. fejezet

- Hol van már?

- Majd jön!

- De mégis mikor?

- Majd ha megunták egymást.

- Fél tizenegy van!

- Akadj már le a témáról!

- Négy óra több mint elég! – fakadt ki véglegesen Chanyeol, s megragadta az eddig ölében pihenő párnát, s a földhöz vágta. A vele vitatkozó Jongin csak frusztráltan a szemeit forgatta a fiú kirohanásán, de inkább nem szólt többet. Jobbnak látta, ha ráhagyja a dolgot és engedi, hadd fortyogjon magában. Itt gondolkodtam el azon, miért is engedtem meg mindnyájuknak, hogy nálam töltsék ezt az éjszakát. Csak az agyamra mentek. Különösen Chanyeol hyung, a féltékenykedésével, mert bármennyire is tagadta, mind a hárman tudtuk, hogy szívesebben lenne most Jongdae helyében, ahelyett, hogy a kanapémon terpeszkedik, és szemöldökét ráncolva hoz létre magában rémképeket „szerelméről” és a meleg énekesről.

Ahogy Luhan hyungra pillantottam, arcán ugyan azt a meggyötörtséget láttam, amit én is éreztem, de ő valamivel könnyebben tudott uralkodni magán. Lábait a kávézóasztalra pakolva nyomkodta a tévét, bár nem hiszem, hogy rendes műsort keresett, csupán a figyelmét akarta elterelni az idegesítő Chanyeolról. Én is ezt akartam tenni, de nem tudtam, mivel foglalhatnám el magamat. Túl fáradt voltam mindenhez, pláne ezeket a hülyeségeket hallgatni. De erről csakis én tehetek, amiért áthívtam magamhoz Jongint és Chanyeolt.

- Lehet, hogy már rég otthon van. – szólalt meg most először Luhan hyung, mire sóhajtva, s karba tett kezekkel dőltem hátra a díványomon.

- Nem hiszem, mert én marha neki is szóltam, hogy majd ide jöjjön. – Ezért örökké átkozni fogom magamat.

- Szerintem meg Chennél tölti az éjszakát. – terült el hason fekve a padlón Jongin, Chanyeol pedig ki nem hagyva az alkalmat, kinyújtotta lábát és a fiú hátába taposott. – Mit művelsz?!

- Ilyet ne is mondj! – rivallt rá az idősebbik. – Nem akarok rémálmokat!

- Mi lenne, ha bevallanád végre, hogy mély érzéseket táplálsz Baekhyun iránt? – túrtam feszülten hajamba. Már nagyon kezdett elegem lenni ebből a képmutatásából. Ő is pontosan tudta, hogy rég leesett nekünk az ő ferde hajlama, ennek ellenére még mindig váltig állítja az ellenkezőjét. – Minél tovább tagadod, annál nagyobb hülyét csinálsz magadból. – Szinte késztetést éreztem, hogy bántóan őszinte legyek. Erre az emberre csak így lehet hatni, nem tehettem mást. Hátha észhez tér végre.

Felvont szemöldökkel és várakozó tekintettel fordultam felé, de hyung meg se nyikkant, csak némán tátogott, akár egy aranyhal a szatyorban. Láttam rajta, hogy nem tudja, mit kéne reagálnia, de meg se kellett szólalnia, én már elértem a célomat és megtudtam, amit akartam.

- Hagyd, Sehunnie! – szólt rám Luhan lágy, de ellentmondást nem tűrő hangon. – Így is elég zaklatott a kis szerelmi háromszög miatt. – Először azt hittem, engem akar kordában tartani, de mikor konstatáltam, hogy valójában Chanyeolt oltotta be, kelletlenül is elvigyorodtam, s visszasüppedtem a szófámba. Nagyon meglepett ez a csipkelődő megszólalása, mert tőle aztán tényleg nem számítottam ilyesfajta megnyilvánulásra. De tetszett, hogy hyungnak is van, feltehetőleg, humora.

- Nem vagyok meleg, Baekhyunnal ellentétben! – morgott ismét vicceink tárgya, mire a még mindig lába alatt fekvő Jongin rápillantott válla felett.

- Miért tagadod még mindig? Már a kórházban leleplezted magadat. – forgatta szemeit, mire Chanyeol még erőteljesebben rátaposott. – Leszállnál rólam? – kiáltott fel olyan hangon, amitől akaratom ellenére is összerezzentem, és sajgó halántékomat kezdtem masszírozni.

- Nem, és ha folytatod, rád is állok teljesen! – fenyegette meg, s látszólag nem sikertelenül. Jongin teste egy sóhajtás kíséretében elernyedt, Chanyeol pedig leemelte róla végtagját, s visszahelyezkedett eredeti pozitúrájába.

Végre csend. Jonginnak is sikerült feltápászkodnia a földről, majd helyet foglalt köztem és Luhan között a kanapén. Chanyeol pedig a dívány elejének dőlve üldögélt a földön és megviselt arccal fürkészte a tévét, amin hyung addigra már megállapodott egy csatornán. Valami horrort kezdtünk el nézni, amit eddig még nem láttam, így érdeklődve – bármennyire nem látszott rajtam – fixíroztam minden jelenetét. Pár perc múlva kiderült, hogy egy véres pszicho horrorhoz van szerencsénk, ráadásul nem egy elcsépelt fajtához, s ennek köszönhetően mindnyájan csendbe maradtak, legnagyobb örömömre, s teljes odafigyeléssel követhettük végig a cselekményt.

Habár testemen nem indukált reakciót a történet, legbelül meg-megrezzentem egy ijesztőbb jelenetnél, a Jongin mellett ülő Luhan viszont még rajtam is túltett. Próbáltam egy helyben végigülni a filmet, de hyung reakciói mellett nem tudtam szemet hunyni. Minden egyes alkalommal, amikor a film megkívánta, ugrott egyet a helyén, s nem egyszer a karfa után kapott, egy biztos pontot keresve. Próbáltam visszafojtani feltörekvő vigyoromat, de nem mindig sikerült. Egy huszonnégy éves titkos ügynök így megrémül egy horrorfilmtől? Eddig azt hittem, nincs dolog, ami megfélemlíthetné őt, mindig olyan nyugodt és összeszedett. Ebben, úgy tűnik, hatalmasat tévedtem. Ezt valamiért jó pontnak tituláltam, legalább benne is volt kivetnivaló.

Amíg ő végigizgulta a sztorit, Jongin alsó ajkát harapdálva izgulta végig a képkockákat, míg Chanyeolnak sikerült bealudnia. Nyilván lefárasztotta magát a folytonos idegeskedéssel.

Éppen egy borzongató és vérfagyasztó jelenetnél tartottunk, mikor kopogás ütötte meg a fülünket. Luhan hyung egy kisebb sikkantás kíséretében ugrott meg helyén, Chanyeol szemei kipattantak, Jongin érdeklődve egyenesedett ki, én pedig nagyon sóhajtva tápászkodtam fel a kanapéról. Tudtam, hogy Baekhyun az, de mivel nem adtam neki kulcsot, nem hagyott nyugodni a tudat, hogyan juthatott be a lépcsőházba. De végül lezártam annyival, hogy biztos egy szomszéddal találkozott össze.

- Helló! – köszöntött felhőtlen mosollyal az arcán, ebből pedig egyből leszűrtem, hogy szép estét tudhat maga mögött. – Sziasztok! – intett a többieknek is, amit Jongin és Luhan kedvesen integetve fogadtak.

- Azt hittük, Chen téged evett vacsorára. – álltam félre az útból, hogy beléphessen szerény hajlékomba, majd becsuktam utána az ajtót.

- Mi tartott eddig? – szólalt fel a nem rég magához tért Chanyeol.

- Forró volt a leves. – vont vállat hetykén Baekhyun, mint aki komolyan gondolja, amit mondott. Jongin horkantva nevetett fel a helyén, Luhan pedig fejét csóválva vigyorgott rajta. Egyedül Yeol hyung nem volt elragadtatva a választól, aminek hangot is adott:

- Olyannyira, hogy négy órán keresztül fújnod kellett?

- Jézusom, te nézted az időt? – kereste kikerekedett szemekkel az órát Baekhyun. – Egyébként, ez a leglényegesebb? Meg se kérdezed, hogy éreztem magamat? Miféle barát vagy te? – színlelt kiakadást hyung, én pedig kihasználva az alkalmat, hogy el vannak foglalva egymással, visszasunnyogtam a helyemre. Luhan hyung és Jongin is jobbnak látták, ha ebbe nem szólnak bele, így hárman követtük némán az eseményeket és a diskurálást.

- Egy olyan barát, aki aggódik érted! – állt fel a helyéről Chanyeol, majd pár lépéssel közelebb ment Baekhyunhoz. Ezen a megjegyzésén csak a szemeimet tudtam forgatni. Nem túl jó duma és nem is valami hihető.

- Aggódsz?! – röhögte el magát Baekhyun. – Csak egy ártatlan énekessel találkoztam. Itt valami más áll a háttérben. Valami, amit elhallgatsz előlem – tette csípőre kezeit, mint egy igazi házisárkány. A magasabbik ismételten képtelen volt megszólalni, vagy bármilyen formában reagálni erre. Ezt már nem bírtam nézni, muszáj volt tennem valamit és elterelni a témát.

- Kikérdezted? – emeltem Baekyhun hyungra a tekintetemet, mire felhúzta egyik szemöldökét. – A drogról, vagy hogy látott-e valamit.

- Nem. – vont vállat egyszerűen, én pedig erős késztetést éreztem, hogy belefejeljek a kávézóasztalba. – Miért tettem volna? Először is; nem azért mentem. Másodszor; ez nem az én ügyem, így fel sem merült a téma. – Ismét csend következett. Nem akartam hinni a fülemnek. Elmegy az első számú áldozathoz vacsorázni és még meg sem említi a történteket? Ezt valahogy nehezemre esett elhinni és elfogadni, amit szóvá is tettem neki.

- Most viccelsz, ugye? – törtem meg a némaságot, mire Baekhyun elvigyorodott.

- Persze, hogy viccelek. – suhant el a még mindig vele szemben álló Chanyeol mellett, s lehuppant a földre. – Beszélgettünk a történtekről, de csak baráti formában.

- És, mit mondott? – érdeklődött Luhan hyung. Baekkie arcain pedig a gondolkodás jelei mutatkoztak meg.

- Titkol valamit, az egyszer biztos. – komorodott el, ez pedig Yeol hyung érdeklődését is felkeltette, komoly arccal foglalt helyet barátja mellett a padlón. – Azt mondta, hogy fogalma sincs, hogy került az italába az a szer, mert nem látott senkit a pohara körül ólálkodni.

- Hm… - hümmögött Luhan, nekem pedig egyet kellett értenem vele. Ez alapos átgondolást kívánt. Magam elé meredve vettem sorra a történteket és az eddig tudott dolgokat, tényezőket. Jongdae nem látott senkit, aki belecsempészhette volna pezsgőjébe a drogot, de a szer mégis bekerült a szervezetébe. Ezek szerint már előre ki volt tervelve, melyik pohár kerüljön az ő kezébe. Az, amelyikbe még a konyhán belekeverték az anyagot. Hacsak nem magától szedi.

Joonmyun hyungtól már értesültünk a drog hatásáról. „Ettől a drogtól viszont bárki elsőrangú munkát tud kiadni kezei közül, hála az agyserkentő hatásának.” – ismételtem magamban szóról szóra az elhangzottakat. Kim Jongdae egy művész, azon belül pedig egy énekes és dalszerző. Nyilván neki is vannak napjai, mikor munkája a szokottnál nehézkesebben megy, így valamivel stimulálnia kell szürke állományát, hogy hatékonyabban tudjon dolgozni. És mi sem lehet egyszerűbb, mint ennek a drognak a beszedése. A bökkenő csak az, hogy fél órára kiüti használóját, s az, hogy Chen képes volt egy rendezvény kellős közepén lenyelni a pirulát az sejteti, hogy ez volt neki az első, s senki nem értesítette erről a mellékhatásról.

Kezdett véglegesen összeállni a kép az agyamban. Minden evidensnek tűnt, s elmémben minden tudott részlet klappolt.

- Szerintem saját maga szedi. – jelentettem ki, mire mindnyájan felém fordultak. Arcukról sugárzott az érdeklődés, kivéve Luhanéról. Ebből azt feltételeztem, teljesen egyetért velem, s ő is erre a következtetésre jutott alapos átgondolás után. Mindenesetre Jonginéknak levezettem gondolatmenetemet, hogy értsék, miért is e mellett a verzió mellett állapodtam meg. Barátom végig egyetértően bólogatott, Chanyeol hyung csak maga elé meredve hallgatta végig monológomat, Baekhyun viszont úgy tűnt, mint aki nem képes hinni szavaimnak. Ezt betudtam az elfogultságának, mert mint ügynök, neki is be kell látnia, hogy ez a feltételezés tűnik a leginkább egyértelműnek.

- Ki kell kérdeznünk, mégpedig minél előbb. – Luhan szavai inkább nekem szóltak, s jelezve, hogy egyetértek vele, egy nagyot bólintottam.

- Szólnál neki, hogy holnap reggel kilenckor jelenése van a rendőrségen? – fordultam Baekhyun felé. – Kihallgatjuk.

- Nem adta meg a számát. – pislogott szendén hyung.

- Szóval, nem komolyak veled a szándékai. – vont vállat hetykén Chanyeol. Az ilyen helyzetekben döbbenek rá, hogy a logikus gondolkodás a hétköznapi életben is felettébb hasznos.

- Mindegy. – legyintettem gondterhelten. – Majd elmegyünk érte mi magunk. Biztos benne van az adatbázisban.

- Elviszlek titeket kocsival. – ajánlotta fel Baekkie hyung, mi pedig készségesen fogadtuk el kedvességét.

- De, akkor mit keresett ott a szőke kínai? – vonta fel egyik szemöldökét Jongin. – Ha nem ő keverte a pezsgőbe a drogot, minek volt ott?

- Nyilván akkor vette át tőle Chen. – Luhan hyung úgy ejtette ki a szavakat a száján, mintha a világ legevidensebb dolgát közölné. Bár, számomra is az volt, nem is értettem, Jonginnak miért kellett erre rákérdeznie. – Azt pedig nem közölte vele a srác, hogy a fél órás ájulás a szer mellékhatása.

- Igaz, így elég kézenfekvő.

- Szerintem ne spekuláljunk tovább, holnap reggel minden kiderül. – javasoltam egy hatalmas ásítás kíséretében. Fáradt voltam már, egyetlen vágyam az volt, hogy nyugovóra térhessek. És most, hogy Baekhyun is ideért hozzám, végre lehetőségem adódott rá. Csoszogva indultam meg a szobám felé, de meleg munkatársam hangjára kénytelen voltam megtorpanni.

- Azért ajánlottad fel, hogy itt tölthetem az éjszakát, mert ki akartál faggatni, hogy beszéltem-e Chennel? – Hú. Vág az esze, mint a borotva, ki nem néztem volna belőle.

- Igen. – válaszoltam kurtán és őszintén. – Chanyeolt pedig azért hívtam át, mert nem akartam, hogy egyedül szenvedjen otthon, amíg te randin vagy. – Nem kellett hátra néznem, lelki szemeimmel is tökéletesen láttam, ahogy ültében kiegyenesedik. – Valamint, bunkóság lett volna, ha mindenkit meginvitálok, őt meg nem. Na, jó éjszakát! – Ezzel véglegesen lezártam a témát, bebattyogtam a szobámba, s még az ajtót se csuktam be, úgy vetődtem le az ágyamra. De, mivel a helyiség nyílását szabadon hagytam, tisztán hallani véltem a többiek beszélgetését.

- Hogy ez a gyerek milyen aljas! – A szitkozódás kétség kívül Baekyhuntól származott.

- Az, de el kell ismerned, hogy okos. – Luhan hyung hangjában ismét mosoly bujkált. Az én arcomon is hasonló mimika jelent meg a dicséret hallatán.

- Néha túlságosan is. – dőlt hátra vigyorogva Chanyeol hyung, s megigazította fején baseballsapkáját. – Az évek alatt egyszer sem sikerült átvernem, mindig rájött a turpisságra.

- Vagy csak te csináltad bénán. – nevetett Jongin, s immáron ötvenedik alkalommal kötött bele hyungjába.

- Ja, lehet, újítanom kéne. – Hangja kétségtelenül azt tükrözte, hogy nem vette fel a beszólást. Ez pedig azt sejtette, hogy megemésztette a ChenBaek páros tudatát. Nem szeretem, ha Chanyeol hyung frusztrált vagy melankolikus, az valahogy nem passzol hozzá. Jobban preferálom a folyamatosan vigyorgó és jókedvű hyungot, aki mindenből és mindkenkiből – különösen Baekhyunból – viccet csinál. Ahogy ezeken gondolkodtam, mosollyal az arcomon aludtam el, s nem is konstatáltam, mikor a fiúk is nyugovóra tértek.